A pékség előtt már mindenki ismerte a barna bundás kutyát.
Minden reggel ugyanabban az időben érkezett, leült a bejárat mellé, és csendben figyelte az embereket.

Nem ugatott, nem kéregetett, csak ott volt.

A környéken sokan azt hitték, egyszerű kóbor kutya. Egy idős hölgy azonban egy nap felismerte. Elmondta, hogy a kutya évekkel korábban egy közeli bácsié volt, aki minden reggel ugyanebbe a pékségbe járt friss kifliért.

A férfi már nem élt, a kutya viszont még mindig visszajárt arra a helyre, ahol együtt kezdték a napot.

A pékség dolgozói később vizet és ételt tettek ki neki, a környékbeliek pedig vigyázni kezdtek rá. Nem sokkal később egy család befogadta, de a kutya még hosszú ideig minden reggel elsétált a pékség elé pár percre.

Mintha csak emlékezni jött volna.